Fészek Művészklub
"Mire volt elég húsz év a magyar független színházi terület külföldön is jól csengő nevű, all-round színházcsinálójának, Pintér Bélának? A drámaíró, rendező, színész Pintér természetesen nem úgy ünnepli önmagáról elnevezett társulata húszéves jubileumát, ahogy azt várjuk vagy elképzeljük. A magyar színház ritkán beszél az alkotó ember saját, privát frusztrációi és a fenntarthatatlan, szétrohadó színházi struktúra közötti szoros összefüggésekről. Ugyanígy a kudarcok, a bukások, a személyes konfliktusok sem adnak témát a színpadnak. Pintér most ezekről (is) beszél, amikor kőkeményen beszól a politikának, a színházi szakmának, korábbi és jelenlegi színészeinek, szokás szerint a kritikának, meg (végre) kicsit sajátmagának is. Az előadás szerint a Pintér Béla nevű társulatvezető által játszott Pintér Béla nevű szereplő gátlástalan zsarnok, aki önmagán kívül semmilyen autoritást nem tűr meg. Belterjes gegek, színházi emberek által érthető utalások színesítik ezt az alapos háttértudás nélkül is egy bizonyos szintig befogadható, őrült, karneváli, a felfordult világról látlelettel szolgáló előadást." Jászay Tamás, kritikus
Szereplők: Bencze Sándor “Qpa”, Enyedi Éva, Friedenthal Zoltán, Kéménczy Antal, Pintér Béla, Roszik Hella, Stefanovics Angéla, Szabó Zoltán, Terhes Sándor, Thuróczy Szabolcs
Dramaturg: Enyedi Éva
Zene: Kéménczy Antal
Díszlet: Tamás Gábor
Jelmez: Benedek Mari, Pattantyus Dóra
Hang: Belényesi Zoltán
Fény: Varga László
A rendező munkatársai: Hajdú Rozi, Hornyák Dóra, Nagy Krisztina
Írta és rendezte: Pintér Béla
„Előadás is meg nem is. Őszinte is meg nem is. Nem mondják ki, de aztán mégis. A rítus kiüresedettségéről, az ünneplésbe burkolt romlottságról szól, és ellenkezőleg: az ünnep megtisztító erejéről. Pintér Béláék meg is haladják önmagukat meg nem is: vergődnek a maguk felépítette csapdában." Rádai Andrea, Színház
„A Jubileumi beszélgetések jó adag egészséges frusztrációból, a saját pálya helyi értéke és a társulat bizonytalan sorsa iránti aggodalomból, a végzetébe rohanó mai magyar kultúra és társadalom féltéséből kikevert, egyes elemeiben igen pikáns, összhatásában mégis merőben szokatlan koktél. Lecsúszik, még ha nem is esik feltétlenül jól. Akárhogy is, még sose vártam ilyen kíváncsian a folytatást." Jászay Tamás, revizoronline
„Az egészben az a legszörnyűbb, hogy az önmagát minden szerénység nélkül Mr. Pinternek aposztrofáló Béla nem tud hazudni. Mert ha hazudna is, az igazat mondja. Ezt nektek felkiáltással az emberi lét filozófiájának zanzásított változatát döngöli az arcunkba. Talán épp ez, az önmagunkkal való szembenézés ritka pillanatainak örök emberi mazochizmusa magyarázza, hogy az előadást már-már kezelhetetlen nézői hisztéria veszi körül. Eufória." Kállai Katalin, art7
A társulat vezetője, a pályáját színészként kezdő Pintér Béla 20 év alatt 24 darabot írt és rendezett. A társulat összetétele sokat változott az évek során, de a legtöbb repertoáron lévő produkciót eredeti formájában és eredeti szereposztásban játsszák a mai napig. Egy kritikus „Nemzeti Színháznak” nevezte Pintér Béla színházát, mert minden darab témája a magyar hétköznapokból, a minket körülvevő világból merített. A társulatot ma az egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb magyar színházi alkotóműhelyként tartják számon külföldön is. Rangos színházi fesztiválok vendégeként mutatták be előadásaikat New Yorktól Moszkván át számtalan európai nagyvárosban. 2013-ban megjelent Pintér Béla első drámakötete. Darabjai közül német, cseh, lengyel és kínai nyelven is olvasható jó néhány.
2018-ban megjelent a Pintér Béla Újabb drámák kötet.
Támogató: NKA